Hír

img

XIII. Pitypalatty-völgyi Csengettyű Fesztivál Versenye

Eredmény

2024-04-19 10:00:35

Ebben a tanévben a csengettyűs társas, kamarazene immáron Verseny rangra emelkedett.

Célja az önfeledt zenére fókuszálva, közönségbarát műsorral szinvonalas eseménnyé varázsolni a társas zenélésnek ezt a műfaját. Amint azt a zsűri elnöke Regős Zsolt karnagy zenepedagógus a verseny értékelésében mondotta : nagy élmény volt számára 22 együttes lelkes szinvonalas produkciója, amelyben „ két kéz harmóniája tökéletes alkotást hozott létre”. Az emődi együttes esetében a produkció hat lelkes muzsikus előadását jelentette. A zsűri elnöke buzdította a fiatalokat, hogy a középiskolás éveikben is folytassák ezt a fajta örömzenélést, hisz óriási közösségformáló ereje van. A kamarazene egyfajta „csapatsport”, ahol fontos az egyéni teljesítmény, de ennél fontosabb a közös siker, ez pedig csak a maximális egymásra figyeléssel érhető el.  A figyelemmegosztó és alkalmazkodóképesség, egymás iránti felelősség és tisztelet : ezeket a képességeket fejleszti ez a fajta kamarazenélés. Fontos, hogy az előadók mindig tudják a saját szólamuk fontosságát, bátran kibontakozzanak a szólisztikus részeknél, de kellő alázattal vissza is tudjanak vonulni. Természetesen kell egy irányító személy, a tanár.

A versenyen ezüst minősítésben részesült a Reményi Ede Zenei AMI két csengettyű együttese: a Harangvirág Csengettyű Együttes (Emőd) és a Campanella Csengettyű együttes (Nyékládháza).

Harangvirág együttes tagjai:

Csécsi Sára, Nagy-Faludi Anna, Turóczy Anita, Szabó Luca, Záborszki Réka

Felkészítő tanár és szereplő: Székelyné Ágoston Ildikó

Campanella Csengettyű együttes tagjai:

Hornyák Zsófia Valéria, Varga Zsófia Médea, Gável Petra Tímea, Kormos Zsófia, Miskolczi Magor, Bekecs Tamás Dániel, ukulele hangszeren kísért Képes Ádám.

Felkészítő tanár: Vincze Gabriella



Még több eredmény

img

Siker a Regionális Verbunkos Zongoraversenyen

Eredmény

2025-04-15 10:00:00

Immár harmincharmadik alkalommal került megrendezésre a Regionális Verbunkos Zongoraverseny Sátoraljaújhelyen.

Bővebben
img

Regionális verseny Dédestapolcsányban

Eredmény

2025-04-12 10:00:30

Az idei évben, 2025.április 12-én újra ellátogatottunk Dédestapolcsányba, a már hagyományosan kétévente megrendezésre kerülő V. Regionális Klarinét-Szaxofon Versernyre.

Bővebben
img

Regionális Rézfúvós Verseny eredményei

Eredmény

2025-04-04 10:00:01

2025. április 4.-én első alkalommal került megrendezésre a Regionális Rézfúvós Verseny Miskolcon.

Bővebben

Galéria

Nincs album

Érintett együttesek

  • Campanella együttes
  • Harangvirág Csengettyű együttes